Soha nem akartam gasztroblogger lenni.... csak megosztani, és örömmel venni, ha olvassátok... Receptek - világvégi konyhámból..

2012. december 31., hétfő

a tökéletes palacsinta


 Tegnap beköltözött az életünkbe tíz tyúkocska. Igazából már egy ideje szerettem volna őket, mert hely az rengeteg van, és annyi zöldséget-gyümölcsöt dobálunk ki, hogy az már szó szerint luxus és pazarlás a köbön. Őt volt nehezebb meggyőzni róla, hogy tudunk gondoskodni még tíz állatkáról. Szóval ők beköltöztek, én meg körülrajongtam őket rendesen. Még kis fészkeket is építettem nekik, hogy biztos otthon érezzék magukat. Úgy látszik, bejött nekik, mert ma Lánykával hat tojást szedtünk össze alóluk. Már első nap törhettem a fejem, mi legyen a tojásokból.

Megjegyzem, nagyon barátságos állatkák: lehet őket simogatni, állandóan a sarkamban vannak, ha feléjük járok, Kutyának is hagyják, hogy nyalogassa őket. Szóval igazán jófajtákat sikerült szerezni, és az sem utolsó szempont, hogy szépen tojnak is nekem. Lánykát egyenesen lehetetlen kiráncibálni a tyúkháztól, annyira tetszenek neki – hát, ilyenünk még nem volt...

De mindjárt kitérek a palacsintára is, mert a nagy összefüggések közepette még a végén a legfontosabb marad ki: a tökéletes palacsinta.

Meséltem már a gyermekkori nyarakról egy kicsit – akit eddig elhallgattam, az az én fantasztikus dédmamám. Ő sütötte a világ legfinomabb palacsintáit. Vékonyak voltak, lágyak, Isteni finomak és hihetetlen levegősek. Soha senki nem kérdezte meg, hogyan csinálja, tudtuk, hogy, ha igazit akarunk, hozzá kell menni. Bármikor, bárkinek szívesen sütötte. Sajnos ebből kifolyólag a receptet magával vitte anélkül, hogy megtudhattuk volna, mi a titka.

Dédi akkor hagyott itt minket, mikor Lányka született. Annyira szívből sajnálom, hogy nem ismerhették egymást – biztosan Lányka is imádta volna.

Lánykám előpakolta ma dédi régi kávéskészletét a konyhaszekrényből. Emlékbe hoztuk el a házából, a kedves kis kerámiák azoknak a bizonyos nyaraknak az őrzői. Emlékes ládák egytől – egyig.

Pakolgatta őket, kevergette bennük a nem létező kávét, és egyszer csak egy papírral állt elém. A palacsinta receptje volt. Alig hittem a szememnek. Gyorsan el is készítettem, és szeretném megosztani veletek is, ha nem bánjátok, a tökéletes palacsinta készítésének titkát.

Szóval:
-4 tojás
-4 dl víz, 40 dkg liszt, 2 késhegynyi sütőpor
-6 dl tej
-1,5 dl olaj

Ebben a sorrendben kell őket tálba tenni – nem apránként, csak zutty bele – és minden sor végén alaposan átkeverni a habverővel. Nem kell pihentetni, nem kell aggódni, hogy híg...tökéletes lesz. Sütésnél csak az első palacsinta alá kell egy pici olaj, a többihez már nem. Nyugodtan lehet nagy lángon sütni, nem ég meg, nem szakad, nem szárad ki, nem tart örökké míg elkészül....tökéletes.

A titkos hozzávaló pedig – a házi tyúkok tojásai mellett – valószínűleg az a hatalmas szeretet, amivel ő készítette.

tojásos nokedli - tejfölös tésztából


  Ő nagynéha belekukkant egy-egy főzőműsorba a tévében, ilyenkor legalább egy fél órán át hallgatom, hogy Lázár ezt mondta, meg Stahl Judit azt. És, hogy legközelebb majd így csináljam, meg úgy. Megjegyzem, jó ötleteket szokott hozni.

Igazi tavaszi ebédere vágyott a család, Ő már hétvégén jelezte, hogy, ha már ennyi tojásunk van, bizony szívesen látna a tányérján tojásos nokedlit, ecetes fejes salátával. Salátát nálunk akkor lehet kapni, mikor friss ananászt: egy évben egyszer. Így aztán az ilyen jellegű kéréseket jó előre be kell jelenteni.

Szóval tojásos nokedli készült - az Ő által ellesett recept alapján. Igazából csak recept-foszlányokat szoktam kapni, mert mindig csak a számára lényegeset jegyzi meg - én meg csináljam, ahogy akarom. Állítólag Buday-tól származik az ötlet, miszerint a nokedli tésztájába a tojásokhoz víz helyett tejfölt kell adni. Valóban működik, sokkal lágyabb, finomabb lesz így a galuska. Lobogó vízben éppen csak egy-két percig kell főzni, nagyon hamar elkészül.

Szóval a kapott információkat az alábbi módon használtam fel:

- 2 tojás
- 225g. tejföl
- 200g. liszt
- nagy csipet só

A tojásokat jó alaposan elkeverni, ebbe a tejfölt - ezt is alaposan, hogy a liszt a tejfölös masszához tapadjon majd, ne a tojáshoz. Egy kis só, gyors főzés, aztán már csak átpirítani, és beleforgatni a tojást, készre sütni.
Pikk-pakk kész, és a salátával tökéletes.

És akkor egy kis ingyen reklám az ALDInak. Tényleg őket szeretem a legjobban, ha tejtermékről van szó. Tej, joghurt, tejföl, túró, kefír - csak Milfina lehet. Szerintem látványosan finomabb minden más márkánál, próbáljátok ki, nincs mit veszteni vele. DE! egy dologra érdemes figyelni - az ALDIban hajlamosak kitenni az aznapi lejáratú termékeket is - ejnye-bejnye....

szalvétagombóc


         Anyukámnál, ha köretről van szó, akkor az tészta vagy krumpli. Gyermekként megszoktam, elfogadtam: vagy ez van a hús mellé vagy az. Nőként – mikor bekerültem a saját konyhámba – nagy szájtátások közepette nyugtáztam, hogy mennyi minden más van még a világon...

A zalakarosi kis hotelben evett Ő először. Azonnal jelezte, hogy, ha előkerülne a szakács, mindenképp fagassam ki, hogyan készítette, mert ez Isteni! A szakács nem került elő – mindig csak a szósz-séfet állították a vendégek közé, akinek persze fogalma sem volt a köretekről. Szóval maradt a neve: szalvétagombóc, meg az internet – mert hát anyukámat hiába kérdeztem, abban volt csak biztos, hogy sem nem krumpli, sem nem tészta.

Sok-sok receptet végigolvastam az igazi után kutatva, mindben volt valami fél-igazság, végül úgy döntöttem, elkészítem a saját szalvétagombóc-variációmat, íme:

  • 30dkg. másnapos kenyér kis kockákra vágva (én nem szeretem, ha nagyon száraz, ez pont bevált, de a héját leveszem róla, anélkül harminc a harminc)
  • 10dkg. füstölt szalonna (nekem sajátom van – erről majd máskor – de világvégi szalonna hiányában a kolozsvári is tökéletes)
  • 1 közepes fej hagyma
  • 2 és fél dl. tej
  • 2 tojás
  • 2 evőkanál liszt
  • só, bors, petrezselyem (esetleg némi szárított vargánya)
Szóval ebből lesz a fantasztikus étek, már csak annyi a dolgunk, hogy a szalonnát zsírjára süssük, megfonnyasszuk benne a hagymát, a tojásokat tejjel összekeverve az összes többi hozzávalóra öntsük és várjuk, hogy a kenyér megszívja magát. A masszát jól átgyúrtam kézzel, nem akartam, hogy nagyon darabos maradjon a kenyér benne, de ez csupán ízlés kérdése. Olajjal bekent alufóliára halmoztam (a rövidebbik oldalára), és szorosan feltekertem hurkának – végeit alaposan összecsavarva. Az általam olvasott receptek szerint sütőben vízgőz fölött kellene elnyernie végleges állapotát, de nekem ez túl macerásnak tűnt, így lobogó vízben 25 percig főztem.
Isteni, bátran ajánlom. 

túró(m)gombóc


Nem, továbbra sem gasztroblog. Ellenben sokminden más, így – remélem, szerintetek is – elfér benne időnként egy – két recept. Csakis olyanok, amik valamiért fontosak nekem. Tegnap elkészült az első túróm. Ez két dolgot jelent: 1. milyen jó, hogy nem kellett boltban megvenni a túrót, 2. piszok kiskecskék még mindig nem bújtak elő, és már kezdek rendesen megorrolni rájuk 

Szóval túró készült, és megörülve az eredménynek már el is használtam mind az egy kilót. Rengeteg gombócunk lett - szó szerint, de sebaj, legfeljebb délután viszünk át a nagyszülőknek is belőle. Bár – megjegyzem – , ha a férfiembernek ízlik valami....

No, mármost tudni illik a kecsketúróról, hogy nem olyan rögös, mint a tehén-, inkább lágy és krémes. Én pedig ezt a jó kis állagot nem akartam elrontani holmi főzéssel – sütéssel, így lett belőle gombóc. Mert hogy én a túrógombócot nem főzöm.

Valahol, valamikor régen (micsoda pontos forrás-meghatározás) olvastam a neten egy receptet, amiben kukoricadarából főztek tejbegrízt, azzal keverték össze a túrót és már formázták is. Megtetszett a dolog, főleg miután kipróbáltam (megjegyzem, nálam rendes búzadarából készült), mert annyira lágy és túróízű volt a gombóc, hogy csak na.... Ráadásul nem keményedik meg még két nap alatt sem. Így aztán ennél a variációnál maradtam. Ő nem győz csodálkozni rajta, milyen finom, én meg a világért sem árulnám el ezt az aprócska titkot....

akácos almalekvár


A kertünk végében rengeteg gyönyörű akác illatozik. Az év egyéb szakában nem szeretem őket, mert pusztán szúrnak, semmi másra nem jók – de ilyenkor! Tele van velük a levegő. A legtöbben csak méz formájában találkoznak ezzel a virággal, holott más területeken is kitűnően hasznosítható. Az akác többek között bőrfeszesítő, ránctalanító hatása miatt kedvelt kozmetikai alapanyag – belekerült az én szappanomba is – de a bodzához, rózsához, levendulához hasonlóan a konyhában is hasznunkra válhat.

És itt jött el az én időm. Ha rajtam múlna, minden beüvegezve ácsorogna a kamrapolcokon. Imádok eltenni, befőzni, lekvárt katyvasztani. És igen, tudom, az almából leginkább dzsemet készítenek, de ez most itt nekem lekvár. Sussz – passz.


Szóval a mutatványhoz felhasználtam:
-70 dkg. almát (ez már a hámozott, csumázott alma tömege)
-15 dkg. akácvirágot (megfosztva mindenféle zöldtől: csak a szirmok, bibe, porzók)
-4 kanál mézet (az enyém már kristályos volt, jó púpos kanállal mértem)
-1 citrom reszelt héját és levét

A megmosott, hámozott almát kisebb darabokra vágtam, ráfacsartam egy citrom levét, hozzáadtam a reszelt héját, a mézet és feltettem főni. Vizet felesleges adni hozzá, az alma gyorsan engedett annyi levet, amennyire szükségem volt. Mikor az alma már megpuhult, hozzáadtam a virágokat, alaposan összekevertem. Töltöttem hozzá kb. két dl. vizet és hagytam néhány percet rottyanni.

Végezetül az egészet átpasszíroztam – így csak a virágok aromája maradt a lekvárban, az egyébként szétfőzhetetlen szirmok nélkül. Dunsztolás után tökéletes állagú lekvárokat kaptam - milyen jó is lesz télen! - vagy kedves vendégek érkezésekor..

bodzalázban égünk


Mások elsétálnak mellette, pedig annyi, de annyi mindenre használható. Nálam most szörpbe került, és szirupba. De holnap készül a lekvár és a szappan is. Ha a lányom is úgy akarja...
Az akáccal majdnem elkéstem, a bodzát viszont éppen időben sikerült begyűjteni. Egyrészt pont eső előtt végeztünk Lánykával – bár ő inkább csak nézelődött, de legalább hűségesen elkísért, másfelől pedig annyi bodza nyílt ki egyszerre a környéken, hogy a méhek még nem fedezték fel az én bokraimat. Így aztán örültem a virágporral teli hatalmas tányéroknak, egy nagy vödörrel szedtem is belőle.

A szörpöt nem nehéz elkészíteni, csak, mint minden falusi dologhoz, ehhez is idő kell, hogy megérjen.

A hozzávalók:
egy jó nagy üveg – esetemben 4 literes dunsztosüveg
annyi bodzavirág, hogy az üveget tele pakolhassuk vele, mindenféle nyomkodás nélkül
víz, az üveg űrtartalmának kb. ¾ része
ehhez az üveghez használtam két nagy citromot
1 kg. cukrot
15 dkg. mézet
A cukor felét karamellizáltam, kevergetés nélkül hagytam, hogy szép sárgás-barna színt kapjon, (ettől lesz olyan szép színe a szörpnek. Ha világosabbat szeretnétek, kevesebb cukrot tegyetek fel, vagy, ha 'színtelent', akkor kezdjétek a vízzel.) Szóval a 'karamellt' felöntöttem a vízzel. Hozzá tettem a maradék cukrot és a mézet, megvártam, míg mind elolvad – és rottyan egyet-kettőt. (nem kötelező felforralni, de én nem bízom a csapvízben...legalább is a világvégiben nem)


Ez idő alatt az üveget megtöltöttem a virágokkal, rétegenként a felkarikázott citrom is közéjük került. (meg megetettem a lányomat – aki ugyebár egyedül is tudna, de akkor tuti csak fele annyi fogy, mintha anya adja, meg egyúttal Rozit – Gizit is, mert nekik is jár a délutáni száraz kenyér, és jaj nekem, ha nem megyek időben, meg akkor már meg kellett mutatni a gyerkőcnek a kiscicákat, akik addig örüljenek, amíg nem tud bejutni hozzájuk magától)

A lé üvegbe töltésével érdemes várni egy kicsit, nem forrón nekiesni, mert megégeti a virágokat.

És íme, a szörp az üvegben. (nem ilyen sötét - csak hát a vaku és a konyhám nem épp kompatibilisek) Néhány napot állni hagyom, naponta megkeverem. Csütörtökön már lehet leszűrni, tartósítóval felfőzni és elrakni szörpivós időkre. Egészségetekre.

házi görög joghurt - lépésről - lépésre

Megveregettem a vállamat. Na, nem azért, mert önimádó vagyok, hanem egyfelől, mert nagyon ízlik – pedig alapjában véve nem rajongok a natur joghurtokért. Másfelől pedig, mert ahhoz képest, hogy az elmúlt írd és mondd huszonhét évem alatt nem sok affinitásom volt a falusi élet mindennapjaihoz, az állatokról már nem is beszélve, hát bizony rettentő mód meg vagyok elégedve magammal. Meg a joghurttal is.


Adott ez a két balga kecske. Sok (nekünk legalábbis bőven sok) tej, meg egy Újságíró a maga kíváncsiságával. Na ez lennék én. És ez pedig a tegnapunk termése.

1,3 liter tejem volt egy pet palackban, így ennyivel dolgoztam. Feltettem melegedni – nagyon lassan, mert szerettem volna, ha sűrűsödik mielőtt felforr. Talán egy fél órát vártam rá, időnként megkevertem. Mikor már szépen felhabzott, elzártam alatta a gázt és hagytam hűlni.

Negyvenkét fokon hozzáadtam a natur élőflórás joghurtot (igen, boltit – tíz liter tejhez kell 1dl belőle össz – vissz). Ekkor jött a Lidl-ös hűtőtáska, amibe egy nagy edényt állítottam – benne szintén negyvenkét fokos vízzel. A tejet kitöltöttem két befőttes üvegbe, a kupakot rátekertem (az a bizonyos meggybefőttes üveg az áldozat). Az üvegeket beleállítottam a vízbe és rázártam a táskát. 6 óra csendes pihenő jött. ( a táska nagyon jól tartotta végig nekik a meleget) Na, csak a tejnek, az én szórakozásomról a lányom gondoskodott. (ekkora hőmérsékletet talán még a lázmérő is mér, ha nincs más kéznél, ha meg aztán végképp semmi, akkor csak figyeljünk, hogy a kezünknek jó meleg legyen)

Idő múltával szépen kipakoltam őket a rejtekhelyről, egy voile függönyanyagba borítottam (nekem ez jött be, a hagyományos pelenkás-módszer is beválik). Hamar kicsepegett, gyönyörű sűrű krémes joghurt lett belőle. Megjegyzem, aki ivójoghurtra vágyik, ne csepegtesse, csak keverje össze az üveg tartalmát.

Minő meglepetés, egy félig – meddig pépesített cseresznyekompót került az aljára, de csak rövid időre. Hamar elfogyott.....

Pöttyös mama túrólepénye


 Rozi és Gizi kész tejcsárdaként üzemel. Már sokszor nem győzöm 'betakarítani' a termést. Literszámra készül a görög joghurt – meg, ha a férfi nem bír már vele, akkor utána a maradék joghurtból a túró. A túrós tészta és a túrógombóc azért – lássuk be – nem túl kreatív ételek, valami mást szerettem volna csinálni. Sütire viszont cseppet sem vágytam – és a családom többi tagja sem állt sorba édességért tüntetve. Eszembe jutott gyermekkorom kedvenc csemegéje – de jó is volt az!

Pöttyös mama abszolút világbajnok túrólepényben. A legeslegfinomabb, amit valaha ettem. Már hívtam is a receptért, ő meg úgy örült, hogy mesélhet...


Szóval, kell hozzá:
-1 kg túró
-6 tojás (sárgája és fehérje külön)
-1 dl tejföl
-6 csapott evőkanál liszt
-1 evőkanál búzadara
- mama szavaival idézve: fél marék margarin
- cukor

A tetejére:
-1 tojás (sárgája és fehérje külön)
-3 dl tejföl

A túrót, tojássárgákat, tejfölt, lisztet, búzadarát, margarint, cukrot összekeverjük. Mama azt mondta, cukrot ízlés szerint, én meg nem mértem, mennyit tettem bele. Nem kell nagyon édesre, ez nem süti lesz, inkább afféle uzsonnára való lepény. Beleforgatjuk a felvert tojásfehérjéket (mind a hetet!). Végül sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük. Nekem a legnagyobb tepsim tele lett vele, még egy fél kiló fért volna bele, több biztos nem. Két – három centinél vastagabbra nem szabad hagyni. A tetejére jön az egy tojássárgája elkeverve a tejföllel. 170fok, alsó – felső sütés, kb. egy óra. A teteje szép barnára kell, hogy süljön. Ha kész, rögtön ki kell húzni papírral együtt a tepsiből, mert beleizzad különben (nagycsaládosok előnyben, de azért egyedül is megoldható). Még picit remeghet ilyenkor a közepe, de hamar megszilárdul.

Nagyon de nagyon.... Lányka először csak nyalogatta (nála nem lehet tudni, hogy éppen kiscicának képzelte-e a magát, vagy csak első ránézésre nem volt neki szimpatikus), de a tesztelés után felkapta a villát...

Sajnos jobb képet nem tudok prezentálni – egyetlen egyre volt energy az akkumulátorokban, többet nem tudtam fotózni róla. Mire feltöltenek, már hűlt helye se lesz a lepénynek...

a sajt, ha paneer


 Sokan nem rajonganak ezért az indiai sajtféleségért, de én bizony nagyon szeretem. Egész egyszerűen azért, mert 1. nem kell hozzá semmiféle oltó meg bíbelődés, tíz perc alatt kész, egy óra múlva fogyasztható. 2. ezerféleképp felhasználható – attól függően, hogy mennyit hagyjuk érni. 3. mondjon bárki, bármit – nagyon finom. Nem csak szerintem – Lányka is oda van érte.

Adott volt öt liter tej, amiből a világ minden kincséért sem volt kedvem sem joghurtot, sem túrót, de még csak a szó hagyományos értemében vett sajtot sem csinálni. Villámgyors agyfuttatást követően feltettem hát forrni, nem kell vele különösebben foglalkozni, mehet nagylángon. Néha belekavartam, de olyan frankó edényeket sikerült (jó)múltkor szerezni a Corában kilós vásár címen, hogy soha nem ég bele semmi. Még csak nem is tapad, úgyhogy ilyesmin már nem szoktam aggódni.

Mikor felhabzott, került bele annyi kanál só, ahány liter tejjel dolgom akadt, szóval szám szerint öt. Két perc forralás – itt azért megjegyezném, érdemes nem színig tölteni az edényünket, mert a forralgatáshoz azért kell a hely. Ekkor jön bele a literenkénti 3cl 10%-os ecet. Nem kel megijedni, nem lesz ecetízű – ellenben kicsapja a tejet, és gyönyörű fehér gumók jelentkeznek hamarosan. Addig kel forralni, amíg a fehér gumók mellett a savó szép áttetsző nem lesz – nagyjából két – három perc az egész.

Ekkor jön az én voile függönyöm – de kinek mi – beleöntöm az egészet, az anyagot a végén összefogom és fellógatom csepegni. Ne felejtsünk el jó nagy edényt tenni alá, hogy felfogjuk a savót,mert abból bizony rengeteg lesz.

Ha kicsit hűlt, lehet kézzel nyomkodva rásegíteni a savócsöpögésre, közben szép kerek gombóccá tudjuk formázni a sajtunkat. És itt jön a lehetőségek sokasága: frissen fogyasztva mozzarella ízű és állagú. (abszolút használható helyette, én nem éreztem különbséget) Egy nap állás után (simán hűtőben, préselés nélkül) reszelhető, ízre nagyon finom, állagra mondjuk egy másodosztályú trappista. De, ha rögtön csöpögtetés után préseljük (mondjuk egy tésztaszűrőben tányér és egy nagy palack ásványvíz alatt), mintegy hat óra alatt kemény sajtot kapunk, amit alaposan átkenegethetünk sóval. Ekkor leadja a maradék savót is, egy afféle házikolbász mellé falatozható sajtot kapunk.

Kinek – hogy ízlik. Én most a mozzarellára szavaztam, meg maradt belőle Lányka mai spagettijére is bőven. 'Nyam – nyam', csak, hogy szó szerint idézzem. Ja, a lényeget nem mondtam: öt liter tejből mintegy 60 deka sajt lett. Persze akkuk lemerülve.... legközelebb fotózom is..

négerkocka


  A kávéját szürcsölte, mikor beléptem az irodába. Bejelentettem, négerkockát csináltam neki. Majd' kiköpte a kávét, úgy nevetett. Na igen, az elmúlt néhány hét alatt ez már a legalább ötödik verzió, persze mind más recept alapján. Soha nem volt olyan, mint a nagymamáé.... Konkrétan kiborított már vele, de nem adtam fel....

Már meséltem, hogy nincs sok barátom. Egészen pontosan számszerűsítve egyetlen egy maradt meg a régi időkből. Vele azonban jóban – rosszban, tűzön – vízen, meg ilyenek. És hát van Vilandrának egy tündér-drága aranyat érő nagymamája is, akitől megkaptam a négerkocka receptjét.

Nem fogjátok elhinni: mikor megkérdeztem, a végeredmény hasonlít-e végre az ő emlékeiben élő képre – azt mondta, nem. Pont olyan. Hát innen is üzenem a nagymamának, hogy örök hálám. A recept pedig álljon itt úgy, ahogy én kaptam. Így a tökéletes.

Tészta:
6 tojás sárgáját 15 dkg margarinnal és 25 dkg cukorral habosra keverni, 5 dkg kakaót, 1 kiskanál szódabikarbónát, 2 dl tejet és 25 dkg lisztet adni hozzá. Kizsírozott, lisztezett tepsiben megsütni.

Hab:
6 tojás fehérjét 40 dkg cukorral gőz fölött kemény habbá verni, amíg már nem cseppen le a habverőről.
A kihűlt tésztát meg kell kenni lekvárral és rá a habot.

Máz lehet csokiból vagy kakaóból is:
Csoki: 15 dkg csokihoz 10 dkg margarint adni, és ezzel együtt felolvasztani, majd a habra folyatni. (attól függ mennyi csokit akarsz, arányban annyi margarint használj.)
Kakaóból: 8dkg vajat megolvasztani + 2dkg kakaóval, 8dkg cukorral és 2 evőkanál keményítővel.

a nemkinyomós keksz



                Kétpercenként jött valamilyen ürüggyel a konyhába. Térült – fordult, matatott az asztalon, aztán eltűnt. Kutyával együtt. Aztán jött megint, a nyomában meg lihegett a négylábú. Settenkedtek, mert pontosan tudják mindketten, hogy ezért haragszom: kutyának nincs helye a konyhában (főleg nem, ha akkora udvart tudhat a magáénak, mint ez a levakarhatatlan állandóan kuncsorgó világvégi). Aztán egyszer csak megszólalt: ilyet gyakrabban is süthetnél....

Nagy kekszbarát vagyok, és minden télen, mikulás – karácsony környékén eltervezem, hogy 'na, majd most veszek egy kekszkinyomót, és olyan de olyan aprósütiket fogok gyártani'... Aztán mire eljutunk odáig, a férfinek kilométer hosszú listája van arról, hogy mit szeretne ünnepekkor enni. Na jó, akkor a kekszekről lemondok. Ki tudja, lehet azt nem is szeretnék.

Ma elhatároztam magam: nincs mese, itt bizony keksz lesz. Legrosszabb esetben hetekig fogok rájárni, úgyis sokáig eláll. De kekszkinyomót addig semmiképp nem akartam venni, amíg nem biztos a biztos. Egyszerűen habzsákba préseltem – nyomkodtam, apró karikákat meg perecformákat eszkábáltam. Így készült a világvégi keksz.

Hát a biztos biztos lett. Ez a két konyhalátogató: a férfi és az eb befalták mindet. Még hogy hetekig?! A délutánt sem érte meg. Szóval keksz-nyomó berendezés kutatás alatt. Ja, és a recept.... csak, hogy télig el ne felejtsem: 25dkg. vaj, 25 dkg. cukor, 2 tojás, 50 dkg. liszt. Ebben a sorrendben. A végén pedig kedvünk szerint ízesíthető.... Vigyázat! Nem tartós.....

muffin kelt tésztából


 Mostanában nagyon rákaptunk a kelt tésztákra. Egész egyszerűen azért, mert - azon túl, hogy, ha jól van elkészítve, finom – sokkal kevesebb cukrot tartalmaz mint sütemény társai. Lányka nagyon tudja, hogy uzsonnára úgyis jár valami finomság, ma például ezek a kelt muffinok készültek.

Nem volt azonban olyan egyszerű a dolog, mint ahogy én elterveztem.... Mert mikor 2,5 dl. tejben némi cukorral felfuttattam 2,5 dkg. élesztőt, majd összegyúrtam fél kiló liszttel, egy egész tojással és egy sárgájával, kb. 4 evőkanál cukorral, majd a legvégén 8dkg olvasztott vajjal, eszembe jutott, hogy bizony – bizony a múltkoriban kidobtam a muffinformámat. Nagyon el volt színeződve a széle, gondoltam, majd veszek újat. Persze nem vettem. Még.

Ekkor azonban felvillant, hogy van pár formám, amit nem fogtam még be szappanozásra... Na, akkor hát rajta!

A duplájára kelt tésztát (én baromi türelmetlen vagyok, mindig bedugom a sütőbe, 40 fok, alsó – felső sütés, mire végeztünk az ebéssel, meg is kelt) téglalappá nyújtottam, a rövidebb oldalán kettévágtam, az egyik felét étcsoki- és vajdarabkákkal, némi cukorral szórtam meg, míg a másik felére készítettem 1dl.kókusztejet, és belekevertem egy zacskó kókuszreszeléket, ízlés szerint cukrot. Ezt szépen rákanalaztam (azt a tejet is, amit esetleg a kókusz nem szívott fel), majd, mint a bejglit felcsavartam.

A nagyobbik formákba két – két kókuszos tekercs fért egymás mellé, míg a kisebbekbe (ez még az Anditól kapott szilikon forma) egy – egy apró csokis került...

170 fok, alsó – felső sütés... fogalmam sincs, hány perc, mert közben folyamatosan szaladgáltam, hogy alvásidőre minden kész legyen. Kb. negyed óra...


banánkenyér


Tudtam én, hogy el fog fogyni. Ha más nem, turmix lesz belőle – meg banánkenyér, mert egy ideje már szemezek vele.

A neten több receptet is találtam – de a fotók alapján egyik sem volt olyan igazi levegős, puha, szépen megemelkedett tésztájú. Sokkal inkább tömörre, keményebbre sikeredtek. Na, de inkább mutatom, milyen lett az enyém.

A recept pofonegyszerű: három banánt (össz 25 deka volt pucolva), két tojást, öt deka cukrot, öt deka mézet, nyolc deka olajat, egy fél tábla nagyon apróra vágott étcsokit, egy fél csomag mazsolát és némi vaníliás cukrot a robotgépre bíztam. Húsz deka lisztet összekevertem egy nem egészen fél csomag sütőporral, majd az egészet összekevertem, olajozott, lisztezett formába töltöttem. 175 fokon sütöttem először fólia alatt, amíg a tészta a forma tetejéig emelkedett, majd fólia nélkül míg szépen megbarnult. Az illata isteni, az íze úgyszint. Aki édesebbre vágyik akár lekvározhatja – mézezheti... aki a páromhoz hasonlóan gyomorégéssel küzd, fogyaszthatja magában. 

bakonyi betyárleves - a harmincperces ebéd


 Mikor még sokat dolgoztunk, egész nap rohangáltunk, és csak este estünk haza, bizony jól esett valami nagyon gyors, nagyon egyszerű, laktató és meleg. Ez egy olyan igazi téli leves. Második nem kell mellé, kizárt, hogy valakinek még férne utána a gyomrába...

Szóval a dolog azzal kezdődik, hogy tizenöt deka húsos szalonnát felkockázunk, kisütjük a zsírját, majd szűrőkanállal kiszedjük az edényből. A visszamaradt zsiradékon megfonnyasztunk egy közepes fej hagymát, húsz deka gombát (minél többféle, annál jobb – nálunk mindig megy bele némi szárított vargánya is). Fűszerezzük, megszórjuk pirospaprikával, majd felengedjük vízzel.


Ha felforrt, visszatesszük a szalonnát, jön bele tizenöt deka karikára vágott nagyon vékony füstölt kolbász (jó keményet válasszunk, ne főjön szét a levesben). Néhány perc forrás után jöhet bele a habarás (nálunk egy nagy doboz tejfölből), és ezzel egy időben a hússal töltött levestészta. Minél kisebbet válasszunk, mert a levesben így is nagyon megnő, főleg, ha marad belőle, és van ideje megszívni magát....

Egyébként nagyon jó. Persze, csak ritkán, mert azért elég bőséges... Ennél jobban már csak a honfoglaló levest szeretem, (ó, a Palacsintavár Egerben! Annyira de annyira jól készítik...) de arról majd máskor...

húsgombóc - a levesbevaló


   Hét közben meg hétvégén. Ha a gyomra fáj, a feje, vagy a háta. Ha hideg van, vagy ha meleg. Mindegy mikor, de leves legyen. Olyan, mint amit a nagymama csinált. Nekem meg már feláll néha a nem létező szőr a hátamon, mert már megint négy liter levest kell főznöm, egy emberre. Mama is mindig annyit főzött neki.

Emlékszem, mikor először kínáltam így ebédre. Csak lefekvés előtt merte nagy nehezen megkérdezni.... Hogy ő nem is érti, hogy fért bele ekkora gombóc abba a zacskóba... Mert hogy ő úgy gondolta, az csak gyári lehet. Pedig dehogy....

Húsgombócból mindig fölé kell tervezni – így aztán ne lepődjetek meg, hogy ebbe az írd és mondd négy liter levesbe (ez csak maga a lé) fél kiló darált húsból készült gombóc. Ehhez a húshoz felhasználtam egy tojást, három nagy szelet tejbe áztatott, majd jól kinyomkodott kenyeret (a héját nem, csak a belét!), sót, borsot, petrezselymet, egy fél fej reszelt hagymát és egy púpos kanál lisztet.

Csak jól összegyúrni, gombócokat formázni és a levesben percek alatt megfőzni. Őszintén?! Nem nehezebb mint megvenni a boltban a mirelitet – na de az íze! Ezért is kell fölétervezni belőle...

gemenci tűzdelt comb, lencsefánkkal


 Recepttel jöttem, méghozzá mindjárt kettővel. Egy izgalmas hús – és – mártás kombóval (igazi ünnepi lakoma!), és egy lencsefánkkal, ami máshoz is bátran társítható, és a lencsenemevők is szívesen fogyasztják – legalábbis nálunk. A hozzávalók első olvasatra nem igazán passzolnak össze, sőt: eszembe nem jutna társítani őket – de a végeredmény frenetikusan finom lesz, garantálom.

Szóval, ott kezdődik a dolog munkás része, hogy szükség lesz egy darab szép sertéscombra – én a dió részéből terveztem elkészíteni, egészen addig, amíg ki nem nyitottam a fagyasztó ajtaját. Megláttam a sokaságot – amiről fagyos állapotban lehetetlen lett volna eldönteni, hogy dió vagy nemdió, így aztán szimplán kivettem egy szép darabot – hármunkra cirka hetven dekát számoltam (gondolva a férfira, aki ha nem szed azonnal kétszer, akkor tuti később csap rá újra). A kiolvadt husit bevagdostam – mintha szeletelném (ujjnyi vastagon), csak nem vágtam teljesen át a húst. A résekbe két – két szelet bacont tettem, sóztam, és lisztbe forgatva elősütöttem.
előtte...




A fennmaradt zsiradékon megpirítottam egy fej hagymát, egy szál répát, egy kis zellert, egy almát, egy narancsot (na erre mondtam az előbb, hogy magamtól tuti nem raknám össze). Felengedtem vízzel, került bele egy kis doboz paradicsompüré, só, bors, kakukkfű, borókabogyó, és visszatettem a combot (jó félig lepje el a lé) párolódni, fedő alatt. Az elpárolgott folyadékot vörösborral pótoljuk. Kell neki idő – de mindeközben el lehet készíteni a mártást: őszibarackot (konzerv is tökéletes) kevés vajra dobunk – nyugodtan lehet nyomkodni, keverni – ha puha, úgyis leturmixoljuk, a tűzre visszatéve cukrozzuk (nem túl édesre), és tejszínnel megfelelő sűrűségűre hígítjuk. Na, és most jön a csavar a dologban, ugyanis a barackhoz két kimagozott, vékonyan felszelt csilit keverünk.

A fánkhoz fél zacskó lencsét megfőztem sós – babérleveles vízben, leszűrve hozzákerült egy kisebb tojás, tizenkét deka liszt, egy kávéskanál sütőpor, egy deci tejföl – és szigorúan fél óra pihenést írtam neki elő, hideg helyen. Bő olajba - két evőkanál segítségével - szaggattam, lefedve sütöttem ki őket. Hát, lencse íze az nem nagyon van – ellenben kívül ropogós, belül finom puha – az íze meg?! Hm..

Garantáltan egyszerű elkészíteni, az én konyhámban egyszerre készült az ebéd, a gyermeknek bolognai, karamell flan – desszert gyanánt, és még a töltött káposztát is bekészítettem a cserépedénybe. A mosogatásról meg nem is beszéltem. Szóval nem egy ördöngösség... 

paprikakrémleves


   Az egyik nagy kedvencem. A férfi nincs annyira elragadtatva tőle – így aztán döntse el ki-ki maga... 
Egy azonban biztos: két nagy piros kaliforninai paprikát betettem a sütőbe, addig sütöttem, míg a héját könnyedén le tudtam hámozni róla. A kicsumázott és a magoktól megfosztott paprikákat az olajon pirongatott egy fej hagymára  (meg némi köményre) dobtam, jött hozzá három szép répa, ez utóbbiak karikára vágva, s fedő alatt kevés vízzel puhára pároltam őket. A leturmixolt pépet felengedtem húsz deka paradicsompürével ( a sűrített tökéletes hozzá), három deci vízzel – majd ha szépen összefőttek, adtam hozzá két deci tejszínt. Só, bors és kész is. Nagyon jó – szerintem. Egy finom pirítóssal meg pláne.

a mi káposztánk


Konyhai életem jelentős részét a nagymama receptjeinek rekonstruálásával töltöm. Annak a nagymamának a receptjeivel, akit soha életemben nem ismertem (sajnos már nem is fogom, pedig a férfi hosszú tízperceket tud áradozni róla), és olyan receptekkel, amikből egy árva szó sem maradt fent. Emlékfoszlányok, felderengő ízek segítenek olykor, de, akárhogy nézem is, nem egyszerű. És persze értem én, hogy ő is ragaszkodna a gyermekkora ízeihez, mint ahogy én is a mai napig imádom Pöttyös mama főztjét.....

Szóval nincs mese, ha eszébe jut valami, azt gyorsan mondja, én pedig beépítem legközelebb. Derült már fény többek között a régi idők nyarának négerkockájára, és a töltött káposzta titkaira is. És noha tudom, hogy ahány ház, annyi szokás, töltött káposztából – ha lehet – még többféle leledzik, de ez a verzió nálunk az igazi.... Szóval csak a lényeget mondom, azt is gyorsan...

A nagymama-féle káposzta egyik titka, hogy mindig cserépedényben készült – mondjuk erős a gyanúm, hogy nem villanysütőben, de ez most más kérdés. A savanyú káposztát nem áztatom be, nem is mosom meg. A húsegyveleg és a fűszerezés a szokásos, a töltelékek közé kerül néhány kocka füstölt hús, ezidáig nagy újdonságot nem árultam el, valamint kétdeci sűrített paradicsom, amit felengedek annyi vízzel, hogy ellepje a töltelékeket.

A lényeg az egésznek a vége: mikor elkészült a jóízű ebéd, levesszük a cserépedény tetejét, az elpárolgott lé helyére egy liter tejet öntünk, és nagyjából tíz perc alatt pontot is teszünk a dolog végére. A tej annyira finoman átvarázsolja az ízeket..... A savanyú pont annyira marad savanyú, amennyire kell, a többiek pedig bársonyos összhangba lépnek egymással. Egyszer..... csak egyszer próbáljátok ki.... de, ha esetleg erre jártok, ugorjatok be – akad még belőle....

oldalas és társai


Eredetileg tengeri herkentyűt terveztem mára, de tegnap úgy alakult, hogy nem jártunk egyetlen hiperben sem, Világvégén pedig kagylót és társait kapni abszolút lehetetlenség. Ugyanakkor az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a férfi egy hete rágja a fülem egy gyerekkori menzaétel után, én meg hajthatalan voltam. Mert az ő verzióját alaposan át kellett gondolnom. Na, de ma este aztán összedobtam neki: azt hiszem, életem legegyszerűbb vacsoráját – de hogy hogy rácsaptunk....

Szóval adott volt egy szép darab oldalas (igen, jól látjátok – mi nem vágjuk ketté, hanem meghagyjuk teljes hosszában), amit reggel bepácoltam. Egyszerű magyaros fűszerkeveréket kapott, olajjal nyakonöntve várakozott a sorára. A tepsiben 200 fokos sütőbe került, mindkét oldalát hagytam szépre sülni, majd rákerült a tepsi fedője, amíg a hús teljesen átsült. Végül a maradék pácot egy nagy evőkanál mézzel elkeverve kenegettem el rajta. Fantasztikus lett.

A köret sem volt bonyolult: a héjában főtt krumplit pucolás után (házi) szalonnával körbe tekertem, alá egy réteg dinsztelt lilahagymát terítettem, és sütőben (a jólbevált cserépedényben) készre sütöttem. Ehhez jött egy tejföllel mártogatható állagúra hígított, lilahagymával, sóval, borssal, köménnyel, zöldfűszerrel ízesített túró. Tálkákba töltve, a tetején füstölt sajttal került a társai mellé a sütőbe, éppen csak annyi időre, hogy a sajt megolvadjon, kicsit piruljon rajta.



Elkészíteni sem volt ördöngösség, elfogyasztani sem tartott néhány percnél tovább. Ő is jóváhagyta: az élmény megvolt, de mégiscsak jobban ízlett ez a verzió, mint anno a konyhásnénié.

tart


Mostanában nagyon vacakul alszom – hajnalban már csak forgolódom, meg tekergetem az agyam, emiatt este persze már fél kilenckor kidőlök. Szép kis mókuskerékben kergetem saját magam.... Na, de hogy hasznom is legyen a korai műszaknak, négykor szépen kitessékelem magam a konyhába, mire ébred az aprónép pont elkészülök a reggelivel meg az ebéddel, és az egész nap a miénk. Meg a házimunkáé. Meg az állatoké. Meg a kerté... Nem sorolom.

Szóval abban biztos voltam, hogy ma leves lesz – jó kis húsos marha velőscsontot dugdostam a fagyasztóban,de hogy mi legyen a második fogás...... Addig törtem a fejem, míg mosogatás közben elém nem kerültek az Anditól kapott formák. Emlékeztem rá, hogy – talán – Rachel Allennél láttam egyszer hozzá egy receptet, de nem elég, hogy nem jegyeztem le, még az sem jutott eszembe, hogy minek is nevezik, így a netes keresést is kilőttem. Sebaj, megy ez fejből is...


Hat formához 20deka lisztből, fele annyi vajból, egy csipet sóból és egy tojásból tésztát készítettem, a hűtőben pihentettem – talán egy fél órát. Magamnak egy fél fej hagymán megpirítottam egy felkockázott cukinit, felöntöttem sűrű paradicsomlével, sóztam, borsoztam, zöldfűszereztem (oregánó, bazsalikom), végül reszeltem bele (meg rá) házi füstölt kecskesajtot. (ne tudjátok meg, mennyire gyorsan fogy!) A férfi abszolút húsevő, így neki a hagyma másik felén egy marék darált húst pirítottam, sóztam, borsoztam, paprikáztam, pici vízzel felengedtem.

A tésztát kb. egy milliméter vastagra nyújtottam, egy, a formánál picit nagyobb bögrével kiszaggattam, a helyére édesgettem, tölteléket belekanalaztam (a hús alá került egy-egy evőkanál házi sajtkrém. Egyébként egy fűszeres joghurt vagy tejfl is jó, csak jó sűrű krémes legyen), a tetejükre jtt egy kis sajt és190fokos sütőben néhány perc alatt átsültek. Tartármártással villámgyorsan elfogyott...

planters punch


Az én nagy kedvencem. Ebben a hőségben meg igazán jól tud esni olykor - olykor egy pohárral... a vendégek pedig biztosan hálásak lesznek, ha flekkenezés közben megleped őket vele....

Szóval, egy ötdecis pohárhoz kell 3cl fehér rum (aki nem iszik alkoholt, elhagyhatja - a koktél íze egy picit kesernyésebb tőle, de nélküle is garantáltan élvezhető), 4 dl narancslé (érdemes olyat választani, amit kóstoltunk korábban és elégedettek voltunk vele, mert elronthatja az egészet...), a végén pedig 3cl gránátalmaszirup. (meg egy szívószál:))

Kisgyermekesek kínálhatják nyugodtan valami finom szörppel (én tuti pirosat választanék), illetőleg jót tesz neki, ha jégkockát darálunk hozzá, vagy az én módszeremet követve a narancslét fagyasztóba dugjuk, időnként megrázzuk és enyhén kására fagyasztjuk..... Szívesen látlak egy pohárra... 

egy finom zöldségkrémlevest?


Olyan sokszor akartam már mutatni ezt a levest, de soha egy kanállal sem marad belőle, hogy fotózzam. Kép nélkül meg ugyebár magyarázhatom én, hogy milyen... Most is csak éppen hogy sikerült – az utolsó cseppek... Éppen csak elfedik a tányér alját.....

Én nem vagyok levesfüggő – sőt! Ha lehet, kihagyom. Télen egyszer – kétszer jól esik egy tartalmasabb forró 'pirosleves', nyáron talán egy gyümölcs-, de ennyi bőven elég is. Ez a sárgaság azonban többszörösen hozzánőtt még az én szívemhez is: egyfelől, mert nem egészen harminc perc alatt a nyersanyagtól eljutunk a tálalásig, másrészt, mert még nem volt olyan vendégünk, aki ne kérte volna ebéd után a receptet, harmadrészt, mert nekem – levesgyűlölőnek – is annyira jól tud esni. A mennyiségekről vitatkozhatnánk: a leírtakat ketten eltüntettük: én egy tányérral teljesen jól laktam ( a második már sehova sem férne – az uram három tányérral kanalazott be....persze, rosszul is van tőle....)


Szóval a dolog ott kezdődik, hogy egy edénybe olajat öntünk, megy bele egy fej felkockázott hagyma. Már tehetjük is a tűzre, a többiek folyamatosan fognak következni. Meghámozom, felkockázom a zellert, és már megy is a hagymához. Aztán jön a karalábé, a fehérrépa, a sárgarépa, a krumpli. Ahogyan kész vagyok egynek a pucolásával-darabolásával, dobom is a többihez. Ha mindenki benne van az edényben, jön rá egy evőkanál ételízesítő, annyi víz, hogy ellepje, fedő, negyed óra főzés nagy lángon.

Végül átöntöm az egészet a turmixba, simára kevertetem vele, és öntök bele egy kis doboz tejszínt. (nálam Milli, de kinek mi tetszik). Ha sűrűnek találod (nekem még nem volt rá példa), akkor tejjel hígítsd. Ennyi. Nem nagy ördöngösség, ugye?! A zacskós leves után talán az egyik legegyszerűbb. De tuti siker...

Ja, igen: még valami.... Ha készen van, érdemes csak kiskanállal megkóstolni, mert azon fogod kapni magad, hogy folyamatosan kanalazod.......

(már csak a lényeget nem mondtam: egy csomag 75dekás előre csomagolt zöldséget szoktam venni hozzá...abban pont annyi van mindenből amennyi kell +egy krumpli)

egy bakonyi...

Egy ideig gondolkodtam rajta, hogy előálljak-e most ezzel a recepttel – mert koránt sem annyira nyári, mint amennyire én megkívántam, de, mikor hajnalban a párom azzal ébresztgetett, hogy van-e még abból a levesből?!.... akkor már biztos voltam benne: nem csak nekem ízlik…. és igen, érdemes egy hűvösebb nyári napra beiktatni….


Ha egyszerűsíteni szeretném a dolgot, akkor tulajdonképpen egy gulyásleves, gombával és kapros habarással. Másfelől viszont én is voltam kezdő szakács, és egész biztosan jól fog jönni a kicsit alaposabb fogalmazás a nem túl gyakorlottaknak.

Szóval, az egyszerűség kedvéért én mindent előkészítettem:  a sertéscombot felkockáztam, nagyjából centiszer centisre, a répát és fehérrépát (ez utóbbit egyébként felénk simán zöldségnek nevezik..és nálatok?!) felkarikáztam, a gombát szeletekre vágtam, a hagymát a lehető legapróbbra – ez utóbbi ment is rögtön az edénybe egy kis olaj társaságában. Mikor a hagyma üveges lett, hozzátettem a húst, fehéredésig hagytam magában, majd megszórtam pirospaprikával. Jött hozzá a répa és a zöldség, valamint a  gomba. Őket egy picit pirongattam az olajon, majd felengedtem annyi vízzel, ami bőven ellepte. Fűszerként csak ételízesítő került bele, a leves alaphangulatát úgyis a habarás után beleszórt kapor adja.

Nálam, ha egy leves habarással készül, akkor abba mindig egy egész nagydobozos tejföl kerül (tudom, mások fele ennyivel szokták), kaporból jó két nagy evőkanálnyi.

Esküszöm: isteni jó. Most fogyott el az utolsó cseppje is… Egyedül a gyermek nem ette – és tekintve, hogy minden mást nagyon szeret benne, valószínűleg a kaporral lesz nála a probléma….

újhagymamártás


Régen volt már annyira közölhetnékem, mint az elmúlt héten. Minden nap lett volna miről beszámolnom (nem mintha máskor nem lenne), de az általam már sokszor megeszkábált, és Lányka által még többször szétcincált tápkábel megadta magát. Ezalkalommal végleg. És persze Világvégén ilyesmi sem terem minden bokorban....

Most, hogy végre van időm és terem is hangot adni magamnak az éterben, már nem is tűnnek annyira fontosnak a korábbi bejegyzéstervezeteim – sőt, mára inkább átcsapok egy kicsit a gasztronómiába...

Egészen konkrétan azért, mert a férfi beteg. Bizony van összefüggés, vagyis lesz mindjárt: ilyenkor ugyanis házi kell. Házi leves (értsd: arra a bizonyos vasárnapi húslevesre vágyik a szentem, ezúttal szerdán), házi országtorta (igen, az idei, és igen, persze, hogy megsütöttem), és még belefér a napba az újhagymamártás is – amire ugyan én vágytam nagyon, de biztosra veszem, hogy egy falat sem marad majd belőle. Mindezt persze csak miután megpucoltam a tegnap fogott tizennégy halat. A szám csak azért lényeges, mert már az elsőnél is rosszul voltam, iszolyogtam tőle (fujj, fujj, fujj), de, ha egyszer a nagy horgászat közepette egy jó kis napszúrás is akadt a horgára ennek az embernek, akkor nem várhatom el tőle, hogy megcsinálja. Valakinek pedig meg kell. Így estem hát át életem első (remélem, utolsó) halpucolásán – és noha rettnető gusztustalan és koszos a dolog, de fóliakesztyűben egészen elviselhető volt (és legalább a szaga nem tartós).

Az újhagymamártás egyébként szerintem a szakácsvilág nagy (nagyon nagy) találmánya. Imádom. Egyszerű, nagyszerű, és kell. Ráadásul a harmincperces ebéd kategóriájába bőven belefér, mert 1. a csirkemellszeleteket villámgyorsan pirosra sütöm a serpeyőben, majd némi foyadék kíséretében a többiek elkészültéig alufóliával takart jénaiban ücsörögnek a 170 fokos sütőben, 2. a rizs (illetőleg tészta) is elkészül tíz perc alatt, 3. annak sem kell több, hogy az újhagymát felkarikázzam, olajon megfuttassam, rádobjak egy kanál lisztet, felöntsem két deci alaplével (vagy vízzel és ételízesítővel), majd tejszínnel (ez nálam még mindig szigorúan Milfina, de nyilvánvalóan csak ízlés kérdése).

A végső lépést tekintve még soha nem jutottunk közös megegyezésre, tekintve, hogy a gyermek össz-vissz csak a mártásra és a főtt (finom, minőségi) olasz tésztára tart igényt, a férfi a csirke mellé rizst óhajt a mártáshoz, a magam részéről pedig tészta, (rengeteg mártás) és egy nagyon finom reszelt sajt dukál hozzá. Tényleg max félóra. És finom.
akkor is gyönyörű halványzöld, ha a képen nem látszik annak...



babos zakuszka


      Nem szeretek egyféléből sokat befőzni – inkább legyen változatos, és válogathassunk kedvünkre. A párom nagyon jókat szokott mosolyogni rajtam, mert egy szem éretlen görögöt is olyan féltve tudok behozni a kertből, és nekiállni (két kisüvegnyi) ecetes dinnyét készíteni belőle, mintha hatalmas kincsre bukkantam volna. Éppen ezért idén is különlegesebb recepteket keresek - mert a hosszú hideg télen bőven lesz időm törni a fejem, mit is főzzek belőlük....

Volt idő (egészen két nappal ezelőttig), mikor úgy gondoltam, hogy zakuszkát csak padlizsánból lehet készíteni. Zakuszkáhoznemértőlévén fogalmam sincs, honnan vettem az ötletet, de, mikor megtaláltam ezt a receptet, biztosra vettem, hogy nálunk befutó lesz. Nos, nem csalódtam.


A magam részéről fele mennyiséggel dolgoztam, a babot előző este beáztattam, majd megfőztem, félidőben belekerült a (nagyobb darabokban hagyott) répa.
A (recepttől eltérően) a sütőben megsütöttem a kápia paprikát, héját leszedtem róla és turmixoltam.
Közben megfőztem néhány szem paradicsomot (én héjastól – mindenestől szeretem főzni, pár perc után a nem híg részt kiszedem belőle, turmixolom és szűrőn átpasszírozom, ha nagyon sűrű lenne, a hígból töltök hozzá), végül pedig a babbal és az olajjal együtt turmixoltam. A babhoz mindenképpen kellett, mert szegény gép nehezen birkózott vele.
Sóztam – borsoztam (nekem a recept szerintinél lényegesen több fűszer kellett bele), és került hozzá tabasco. Még egy rottyantás, és ment is az üvegekbe.
Ebből a mennyiségből négy és fél három decis üveggel lett – szó szerint csak lett a fél, mert már be is faltuk. Nagyon finom. Pirítósra kenve is remek, de abszolut el tudom képzelni melegszendvicskrémként némi sajttal a tetején is.

mikéntek és hogyanok: maradékhasznosítás


 Anyukám gyakran tette az asztalra gyermekkoromban – nálunk ritkán készül. Olyankor viszont teljes a siker, mert olyan de olyan kavalkád kerekedik az ízekből és illatokból.....

Úgy esett a dolog, hogy a hét vége fele maradt néhány szelet panírozatlan sertéscombom, és egy nagyobbacska marék kacsamájam. Ezekből mindjárt ezerféle receptet lehetne összedobni, de gondoltam, ne árválkodjanak a fonnyadás szélén álló paprikák sem, akkor már jöhet paradicsom, meg rántani való sajt is....

Amíg mindent előkészítettem meg is főtt héjában a burgonya.

Elsőként persze a jó kis háziszalonnából vágtam és sütöttem néhány szeletet fehéredésig. A visszamaradt zsiradékba kerültek a hússzeletek, ételízesítővel megszórva, kaptak egy szép barnás kérget, majd a helyüket átvették a hagymakarikák. Nem akartam beletenni őket a lecsóba, de erről majdkésőbb. Szóval a hagymák távoztával jött a paprika (volt köztük egy annyira csípős, hogy a Lányka adagjából mindjárt ki is hagytam a lecsós réteget...) és paradicsom, és legvégül ebbe a sok-sokféle visszamaradt ízbe került a kacsamáj.

Aztán már csak személyenként egy nagyobb darab alufóliára volt szükség: alulra került egy kis szaft a kacsamájból, egy krumpli szeletekre vágva, lecsó, husi, máj, hagyma, sajt, szalonna. Szeretem ezt a rántanivaló sajtot, mert míg a többiek rendre szétfolytak és az alufóliára tapadtak volna, ez csak szépen megolvadt. A hagyma pedig egészen édesre karamellizálódott, nagyon finom lett.

Zsupsz a sütőbe, sok idő nem kell, hiszen mindent elősütöttem.

Szóval alig valami, időben sem sok, mosogatni is csak a vágódeszkát kellett, egy kést és egy serpenyőt.... Ahány alkalom, annyi variáció..... Kell ennél több?!