Soha nem akartam gasztroblogger lenni.... csak megosztani, és örömmel venni, ha olvassátok... Receptek - világvégi konyhámból..

2012. december 31., hétfő

a mi káposztánk


Konyhai életem jelentős részét a nagymama receptjeinek rekonstruálásával töltöm. Annak a nagymamának a receptjeivel, akit soha életemben nem ismertem (sajnos már nem is fogom, pedig a férfi hosszú tízperceket tud áradozni róla), és olyan receptekkel, amikből egy árva szó sem maradt fent. Emlékfoszlányok, felderengő ízek segítenek olykor, de, akárhogy nézem is, nem egyszerű. És persze értem én, hogy ő is ragaszkodna a gyermekkora ízeihez, mint ahogy én is a mai napig imádom Pöttyös mama főztjét.....

Szóval nincs mese, ha eszébe jut valami, azt gyorsan mondja, én pedig beépítem legközelebb. Derült már fény többek között a régi idők nyarának négerkockájára, és a töltött káposzta titkaira is. És noha tudom, hogy ahány ház, annyi szokás, töltött káposztából – ha lehet – még többféle leledzik, de ez a verzió nálunk az igazi.... Szóval csak a lényeget mondom, azt is gyorsan...

A nagymama-féle káposzta egyik titka, hogy mindig cserépedényben készült – mondjuk erős a gyanúm, hogy nem villanysütőben, de ez most más kérdés. A savanyú káposztát nem áztatom be, nem is mosom meg. A húsegyveleg és a fűszerezés a szokásos, a töltelékek közé kerül néhány kocka füstölt hús, ezidáig nagy újdonságot nem árultam el, valamint kétdeci sűrített paradicsom, amit felengedek annyi vízzel, hogy ellepje a töltelékeket.

A lényeg az egésznek a vége: mikor elkészült a jóízű ebéd, levesszük a cserépedény tetejét, az elpárolgott lé helyére egy liter tejet öntünk, és nagyjából tíz perc alatt pontot is teszünk a dolog végére. A tej annyira finoman átvarázsolja az ízeket..... A savanyú pont annyira marad savanyú, amennyire kell, a többiek pedig bársonyos összhangba lépnek egymással. Egyszer..... csak egyszer próbáljátok ki.... de, ha esetleg erre jártok, ugorjatok be – akad még belőle....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése